A sötétben
Liliana 2007.07.02. 22:50
"Az emberek csak elmentek mellette,
van aki rá sem nézett, van aki kinevette."
Csak ült a sötétben egyedül, védtelenül. A gyenge fényben látszott sír, erősnek hitte magát, de a bánat vele is elbír. Az emberek csak elmentek mellette, van aki rá sem nézett, van aki kinevette.
Nem bírta megérteni, mindennek vége, hiába a jó szó, őt ez már elérte. Bármi történt nem érdekelte már, tudta összetört benne valami.
Nekidőlt a falnak ült a vizes földön, a lelkét szétfeszítette ez a kín. Nem is sejthette mennyi ideje van ott, a szomorúság fekete fátyla rá is lehullott, amit látott, hallott e percekben, kevesebb volt mint semmi.
Hosszú haját kócolta a viharos szél, késő este egymagában, érezte hogy fél. Felállt, elindult a sok guggolástól fájtak a lábai, Ment, egyre kijjebb a városból.
A halotti csendben néha neszt hallott, el-elsuhant mellette pár sötét árny. Nem törődött semmivel, nem bírt ott maradni, a városban, ahol minden hely, minden arc rá emlékeztette.
Órák óta a zuhogó esőben járkált. Mikor valamennyire megnyugodott, Észrevette, egy erdőbe jutott.
Még ott a sötét fák között sem tudott másra gondolni, a mosolygó arc látványa kezdte megrémíteni. Leült a bokor alá, köré gyűltek az állatok, ez volt az a kép, amit gyönyörű szeme utoljára láthatott.
MINDEN JOG FENNTARTVA!
|