1999. évi LXXVI. törvény
a szerzői jogról
A technikai fejlődéssel lépést tartó, korszerű szerzői jogi szabályozás meghatározó szerepet tölt be a szellemi alkotás ösztönzésében, a nemzeti és az egyetemes kultúra értékeinek megóvásában; egyensúlyt teremt és tart fenn a szerzők és más jogosultak, valamint a felhasználók és a széles közönség érdekei között, tekintettel az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz jutás igényeire is; gondoskodik továbbá a szerzői jog és a vele szomszédos jogok széles körű, hatékony érvényesüléséről. Az Országgyűlés e szempontokra figyelemmel - a nemzetközi jogfejlődés eredményeinek követése, valamint szerzői jogunknak az Európai Közösség irányelveivel való további összeegyeztetése érdekében is - a következő törvényt alkotja:
ELSŐ RÉSZ
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
I. Fejezet
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
A szerzői jogi védelem tárgya
1. § (1) Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat.
(2) Szerzői jogi védelem alá tartozik - függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e - az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása. Ilyen alkotásnak minősül különösen:
a) az irodalmi (pl. szépirodalmi, szakirodalmi, tudományos, publicisztikai) mű,
b) a nyilvánosan tartott beszéd,
c) a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (a továbbiakban: szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is,
d) a színmű, a zenés színmű, a táncjáték és a némajáték,
e) a zenemű, szöveggel vagy anélkül,
f) a rádió- és a televíziójáték,
g) a filmalkotás és más audiovizuális mű (a továbbiakban együtt: filmalkotás),
h) a rajzolás, festés, szobrászat, metszés, kőnyomás útján vagy más hasonló módon létrehozott alkotás és annak terve,
i) a fotóművészeti alkotás,
j) a térképmű és más térképészeti alkotás,
k) az építészeti alkotás és annak terve, valamint az épületegyüttes, illetve a városépítészeti együttes terve,
l) a műszaki létesítmény terve,
m) az iparművészeti alkotás és annak terve,
n) a jelmez- és díszletterv,
o) az ipari tervezőművészeti alkotás.
Az Szjt. (új) tárgyi hatálya, a szerzői jogi védelem alapja
A törvény a tárgyi hatály meghatározásakor három általános kategóriába sorolja a szerzői jogi oltalomban részesítendő alkotásokat az irodalmi, tudományos és művészeti besorolás orientáló jellegű, segíti az egyéb jogterületektől való elhatárolást. A szellemi alkotásoknak ugyanis csak egy részét szabályozza a szerzői jog, pl. az iparjogvédelemre, illetve az 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban Ptk.) által szabályozott szellemi alkotásokra (pl. know-how) már nem irányadó. A szerzői jogi védelem tárgyi hatályának az értelmezésénél utalni kell a szellemi alkotásokra vonatkozó néhány más jogszabály rendelkezésére is. A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 1. §-a a szabadalmazható találmány fogalmára ugyan pontos jogi definíciót nem ad, ám a pozitív meghatározásra szolgáló ismérveket (újdonság, feltalálói tevékenységhez kötöttség, ipari alkalmazhatóság) részletesen definiálja. Az 1995. évi XXXIII. törvény példálózó felsorolása a szabadalmi oltalom alá nem tartozó szellemi termékekről magában foglalja pl. a számítógépi programokat, illetve az esztétikai alkotásokat, amelyek a megfelelő feltételek fennállása esetén szerzői jogi oltalmat élveznek. A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény 1. §-a határozza meg a védelem feltételeit.
A tárgyi hatály aprólékosabb definiálása e két jogszabályban összefüggésbe hozható a szabadalmi oltalom és a védjegyoltalom államigazgatási jogi eljáráshoz kötöttségével (szabadalmi eljárás, védjegylajstromozás stb.), valamint ezen szellemi termékek jellegével és az oltalmukhoz fűződő speciális gazdaságpolitikai érdekekkel.
Indokolt az Szjt. (új) 1. § (2) bekezdésének példálózó felsorolása, amely a legtipikusabb és leggyakrabban előforduló műtípusokat említi meg. Az Szjt. (új)-ban e felsorolás kiegészült a fotóművészeti alkotással a térképművel és más térképészeti alkotással, amelyeket a régi Szjt.-ben (1969. évi III. tv.) ún. rokonjogi védelem illetett meg. Az Szjt. (új) szerzői és szomszédos jogi védelmet állapít ne, a rokonjogi védelem fogalmát mellőzi, ezek az alkotások tehát az egyéb feltételek megléte esetén szerzői műnek tekinthetők.
(3) A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől.
Egyéni, eredeti jelleg
Az Szjt. (új) tárgyi hatályának további részletezését az Szjt. (új) 1. § (3) bekezdése adja, azonban ez is - nem véletlenül - igen általános, mintegy orientáló jellegű szabály. A szerzői jogi oltalom nem megjelenési formákhoz kötött, a védelmet a mű egyéni, eredeti jellege határozza meg. A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) és az elmélet, és - az alábbiakban néhány példával illusztrált - gyakorlat e kérdésben mindig is az alkotás egyéni, eredeti jellegét, önálló, kreatív gondolatiságát kívánta meg. Ezt az Szjt. (új) kifejezett szabályba is foglalta.
Az a tény, hogy a fenti ismérvekkel rendelkező alkotások formájuktól függetlenül védettek, nem jelenti azt, hogy a gyakorlat a formai megjelenítés minimális fokát ne kívánná meg a Legfelsőbb Bíróság vonatkozó polgári jogi LB Pf. III. 20 107/1970. sz. döntésében rámutatott arra, hogy a felperes állítása szerinti gondolat, hiába jutott meghatározó szerephez az alperes filmnovellájában, ha hiányzik a minimális formába öntöttség, amely a filmnovellánál már jelen van. Az említett filmötlet ezért szerzői jogi védelemben nem részesülhet. A döntés értelmében ugyanis mű, a valamely formában megtestesített gondolat. Az Szjt. (új) 1. § (6) bekezdése e kérdésben is konkrét szabállyal oszlatja el az esetleges kételyeket.
Az alkotások szerzői jogi védelmét megalapozó, fentiekben vázolt kritériumok általánosságához és az ebből eredő értelmezési problémákhoz nem fér kétség. Ugyanakkor bármilyen az alkotás jellegére vonatkozó jogalkotói "pontosítás" azzal a veszéllyel járna, hogy a kreativitás, az eredetiség fogalmi definíciójával találkoznánk a jogszabályokban.
Az alkotások szerzői jogi védelemben részesítésének esztétikai alapokra helyezése már alapvető emberi jogi problémákat vetne fel. Az Szjt. (új) 1. § (1) bekezdés értelmezése tekintetében tehát különös jelentősége van a bírói gyakorlatnak és az ehhez kapcsolódó, Szerzői Jogi Szakértő Testület által adott szakvéleményeknek, amely szakkérdésekben a bíróság és más hatóságok valamint a jogvitában érintett felek közös kérelmére szerzői jogi kérdésekben - előzetes - szakvéleményt ad.
A bírói döntések is kerülik e bekezdés részletező elemzését, előtérbe helyezendő a konkrét jogviták során felmerülő értelmezés szükségét. Erre nézve a Legfelsőbb Bíróság BH1980. 332. sz. döntése példaértékű, amely rámutat arra, hogy szerzői jogi védelemben részesül minden olyan mű, amelynek formáján az alkotó szellemi tevékenységéből fakadó eredetiség jegyei felismerhetők, függetlenül attól, hogy az alkotás milyen esztétikai értékelést vált ki. A gyakorlat tehát nem az alkotás és az azt felhasználó, illetve befogadó közötti kapcsolatra helyezi a hangsúlyt, hanem a szerző és a mű közötti viszony kreatív jellegét kívánja meg. Ennek alapján közvetlen felhasználásra önmagában nem alkalmas alkotások is szerzői jogi védelemben részesülhetnek a gyakorlat a BH1993. 545. sz. döntésben a számítógépi programfejlesztő folyamat tekintetében megállapítja, hogy e folyamat egyes elkülöníthető szakaszai is létrehozhatnak olyan önálló alkotásokat, amelyek külön szerzői jogi oltalomban részesülhetnek. Ez a döntés az oltalmazott művek körébe vonja az eredetiséggel rendelkező részműveket is, ha azok önálló, kreatív gondolati tartalmat hordoznak.
Sajátos problémát vet fel a napjainkban igen gyakran jogvita tárgyát képező kérdés vajon egyes televíziós műsorok ún. műsorformátuma élvezhet-e szerzői jogi védelmet. Itt elsősorban bizonyos világszerte elterjedt show- és vetélkedő műsorok tekintetében igényelnek azok előállítói szerzői jogi védelmet. A jogvédelem igénye teljesen megalapozott, hiszen a műsor jelentős vagyoni értékkel bíró ötletfüzéren alapul, komoly anyagi befektetést igényel, és felhasználása országhatárokon átnyúló. E tárgyban jelenleg is folyik az első per hazánkban. A probléma eldöntése egyáltalán nem egyszerű, hiszen azt a klasszikus szerzői jogi kérdést veti fel, hogy vajon rendelkeznek-e az ilyen műsorok olyan fokú egyéni eredeti jelleggel, hogy szerzői műnek tekintessenek. A szerzői jogi védelemnél egyrészt vizsgálandó a tartalom eredetiségének megléte, másrészt a formai megvalósítás megfelelő szintje. Nyilvánvaló, hogy általában véve nem mondható ki, hogy a műsorformátum mint olyan szerzői jogilag védett vagy nem védett. Ez mindig egyedi megítélés tárgya kell, hogy legyen. Egy konkrét esetben az SZJSZT állásfoglalásában rámutatott arra, hogy az adott televíziós műsor nem tekinthető audiovizuális műnek, mivel annak témája sem eredeti, egyéni jellegű, és alapvetően egy keretet ad, amelyet egy adott ország közönségigényéhez igazodva tölt meg az ötletet átvevő producer konkrét tartalommal. Ennélfogva az egyébként jogosulatlan felhasználás sem szerzői jogsértés, hiszen nem mű vagy annak részletének felhasználása történt. Elképzelhető esetleg az általános polgári jogi védelem keretében a know-how védelem, ám ennek kritériumainak fennállta is vizsgálandó (közkinccsé válás). Az ügy bonyolultságát tanúsítja, hogy az eljáró szakértői tanács véleménye is megoszlott a szerzői jogi védettség kérdésében, a többségi vélemény mégis elvetette azt. A precedensértékű döntés végül is a bíróság feladata, hiszen a SZJSZT szakvéleménye csupán orientálja, ám nem köti a bírót döntésének meghozatalában.
A töredékes (pl. befejezetlen) művek tekintetében is felmerül a kérdés, hogy a műalkotás mikor tekinthető szerzői műnek. A filmalkotások esetén ez a probléma különös jelentőséggel bír, tekintettel a mű többszerzős jellegére és a filmhez kapcsolódó morális és felhasználási jogok elválására. A film alkotására irányuló, a film szerzői és annak előállítója közötti szerződésekben célszerű e kérdéseket rendezni, ennek hiányában ugyanis a szerző(k) hivatkozhat(nak) szerzői jogaik megsértésére, ha a előállító az elkészült filmtöredéket pl. más rendezővel fejezteti be. Kifejezett ilyen tartalmú szerződési rendelkezés hiányában, az Szjt. (új) 9. § (1) bekezdésének szigorú értelmezése kizárná a befejezetlen műrészre a szerzői jogokat, hiszen ez a szabály a mű létrejöttéhez köti a szerzői jogok - személyhez fűződő és vagyoni jogok - keletkezését.
Az átdolgozások, feldolgozások és fordítások esetében figyelmet érdemel, hogy a törvény kifejezetten az egyéni, eredeti jelleget hangsúlyozza, mint a származékos mű szerzői jogi oltalmának elemi kritériumát. A származékos művek kreatív jellegét akkor is megköveteli a törvény, ha az átdolgozáshoz a szerző hozzájárult, vagy a védelmi idő lejárt.
A szabad felhasználás egyik esete az idézés. Az átvevő műnek ilyenkor is meg kell felelnie az eredetiség kritériumának. Ha az átvevő műnek ugyanis egy önálló gondolata sincs, ahogy azt a BH1992. 631. sz. döntés egy idézésnek álcázott, de valójában egy cikk lefordított változataként nyilvánosságra hozott kivonat kapcsán megállapítja, az nem minősül szerzői műnek, következésképpen az "átvétel" sem minősíthető idézésnek.
A kreatív hozzáadott érték megléte vagy annak hiánya, ahogyan az a fentiekből is kitűnik, ugyan elméletinek látszó szerzői jogi szakkérdés, megítélése viszont elválaszthatatlan a konkrét ügytől. A BH1992. 578. sz. döntés rámutat arra, hogy a negatív kép laborálási munkáinak eredményeként létrehozott pozitív kép, a pozitív kidolgozási eljárás szerzői jogokat nem keletkeztet, mert az nem egyéni, eredeti alkotói folyamat. Az indokolásból mégsem az derül ki, hogy ez általában véve minden esetre alkalmazható lenne az adott ügyben az elsőfokú bíróság a labormunkát szerzői tevékenységnek minősítette. A másodfokon eljáró bíróság indokolásából kitűnik, hogy az elsőfokú ítélet megállapítása nem önmagában volt helyes vagy helytelen, hanem mivel az adott esetben nem lehetett megvizsgálni a fotókat, a vita tárgyát képező folyamat (tevékenység) az elsőfokú bíróság által történő, alkotói tevékenységnek való minősítése megalapozatlan volt. Elképzelhető azonban olyan eset is, ahol a lefolytatott bizonyítás azt eredményezné, hogy ugyanez a tevékenység megfelel az eredetiség és a kreativitás kritériumainak. A bírói gyakorlat tehát itt is inkább orientál, de általánosan érvényesíthető megoldásokat nem kínál, nem kínálhat.
(4) Nem tartoznak e törvény védelme alá a jogszabályok, a nyilvános határozatok, a hatósági közlemények és az ügyiratok, valamint a szabványok és más hasonló rendelkezések.
(5) A szerzői jogi védelem nem terjed ki a gazdálkodó szervezetek (Ptk. 685. § c) pont) és a gazdálkodó szervezetnek nem minősülő jogi személyek feladat-, illetve tevékenységi körében végzett ügyintéző tevékenység során keletkezett és bármely formában rögzített intézkedésekre, valamint azok tervezeteire sem.
(6) Valamely ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek.
(7) A folklór kifejeződései nem részesülnek szerzői jogi védelemben. E rendelkezés nem érinti a népművészeti ihletésű, egyéni, eredeti jellegű mű szerzőjét megillető szerzői jogi védelmet.
Az Szjt. (új) értelmében szerzői jogi védelemben nem részesülő szellemi termékek
E bekezdések együttes áttekintését az indokolja, hogy az itt felsorolt szellemi termékek jogalkotói döntés eredményeképpen nem élveznek szerzői jogi védelmet. Az 1975. évi 4. törvényerejű rendelet - az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló 1886. szeptember 9-i Berni Egyezmény Párizsban, az 1971. VII. 24. napján felülvizsgált szövegének kihirdetéséről -, 2. cikkének (4) bekezdése az Unió tagországainak törvényhozóira bízza annak meghatározását, hogy az Szjt. (új) 1. § (4) bekezdésében említett iratokat milyen védelemben részesíti. Lehetőség van tehát a hazai szabályozás szintjén ezen dokumentumok védelemben részesítésére is. A magyar szerzői jogi törvény sem korábban sem jelenleg nem nyújt ezen iratoknak szerzői jogi védelmet.
Az Szjt. (új) 1. § (4) bekezdésben felsorolt szellemi termékek tehát annak ellenére, hogy adott esetben magas színvonalú, kreatív szellemi munkát feltételeznek (pl. jogszabályok) nem minősülnek szerzői műveknek. Ez a jogrendszerekben általánosan érvényesülő rendelkezés főként azzal indokolható, hogy kötelező erejű rendelkezések lévén, nagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy ezek mind szélesebb körben és felhasználási módokon váljanak ismertté, mint az azokban megtestesülő kreativitás védelméhez. Jogszabályok esetében pl. az egyéni, eredeti módon való válogatás, szerkesztés, már szerzői védelemben részesülhet.
Az Szjt. (új) 1. § (5) bekezdése az előbbiekben vázolt megfontolásokból nem minősíti szerzői műveknek az ott felsorolt tevékenység eredményeként létrejött intézkedéseket, vagy azok tervezeteit. Itt különös jelentősége van annak, hogy a kérdéses szellemi alkotás intézkedés vagy annak tervezetének formáját öltse, és az adott szervezet tevékenységi körébe tartozó ügyintézés során keletkezzen. Ha ugyanis ez az összefüggés nem állapítható meg, akkor az egyéb feltételek megléte esetén a szerzői jogi védelem megalapozott lehet. A törvény tehát lehetővé teszi a szerzői jogi védelmet pl. akkor, ha egy gazdálkodó szervezet nem saját tevékenységi körébe tartozó intézkedéséről, hanem egy ott készült tudományos értekezésről van szó. Ugyancsak megalapozott lehet a szerzői jogi védelem az intézkedést előkészítő, azt megalapozó szellemi alkotásoknál, ha azoknak egyéni, eredeti jellegük van.
Az Szjt. (új) 1. § (6) bekezdése olyan új szabály, amely a nemzetközi egyezményeknek megfelelően rendezi az ötletek, elvek, elgondolások, eljárások, működési módszerek vagy matematikai műveletek jogi sorsát, amennyiben azokat egységesen kiveszi a szerzői jogi védelem alól. Utalunk az Szjt. (új) 58. § (1) bekezdésében foglaltakra, amely a szoftver szerzői jogi védelme kapcsán visszautal e kivételekre, és e szabályt alkalmazni rendeli a szoftver csatlakozó felületének alapját képező ötletekre, elvekre stb.
Az Szjt. (új) 1. § (7) bekezdése elveti a régi szerzői jogelmélet folklór művekre csak közvetetten és igen nehezen értelmezhető, ún. "anonim művekként" történő jogvédelmének elvét, és egyértelművé teszi, hogy a folklór alkotásai nem részesülnek szerzői jogvédelemben. Ha az egyébként egyéni, eredeti mű folklór elemeket is tartalmaz, pl. zenében gyakran találkozhatunk ilyen művekkel, természetesen lehet szerzői jogvédelem tárgya.
(8) Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók, a rádió- és a televízió-szervezetek, valamint a filmelőállítók teljesítményei az e törvényben meghatározott védelemben részesülnek.
A szerzői joggal szomszédos jogot megalapozó tevékenységek védelme
Az 1994. évi VII. törvény (egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi jogszabályok módosításáról), annak a már hosszú ideje fennálló kívánalomnak tett eleget, hogy a hazai törvényi szabályozás kompatibilis legyen az 1961-es Római Egyezmény (az előadóművészek, hangfelvétel-előállítók, és a műsorsugárzó szervezetek védelméről) szabályaival. A 4/1994. (II. 11.) OGY határozattal Magyarország is csatlakozott e nemzetközi egyezményhez.
Az Európai Unió (EU) jogharmonizációs programjában is kitüntetett szerepet kap az 1990-es évek elejétől a szomszédos jogok közös szabályozása. Az Európai Közösségek Tanácsa irányelveinek alkalmazása ugyan Magyarországon csak az EU-ához való csatlakozással egyidőben válnak kötelezővé, de a társult tagságból következik a magyar jog európai joggal való fokozatos harmonizációjának követelménye. Az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett, a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulás létesítéséről szóló Brüsszelben 1991. XII. 16-án aláírt Európai Megállapodás 65. cikke szerint a Magyar Köztársaság elkötelezte magát a szellemi alkotásokat érintő jogszabályoknak az EU vonatkozó jogszabályaival történő harmonizálására.
Az 1994. évi VII. törvény hatályon kívül helyezte a hangfelvételek előállítóinak védelméről szóló 1975. évi 19. törvényerejű rendeletet, amely az erre vonatkozó Genfi Egyezményben előírt nemzeti szabályozás kidolgozásának kívánalmát teljesítve, a hangfelvételek engedély nélküli sokszorosítása elleni védelemre vonatkozó szabályokat tartalmazta. A hangfelvételek előállítóinak védelmét különösen indokolja a digitális technika térhódítása, amely egyre többféle és egyre nehezebben kontrollálható felhasználási módot tesz lehetővé. Ugyanez mondható el a televízió- és rádió-szervezetek tekintetében, ahol pl. a kódolt adások (és ezzel párhuzamosan az illegális dekóderek) elterjedése jelzi, hogy egyre nagyobb üzleti érdek fűződik e szervezetek szerzői jogi védelméhez. Az Szjt. (új) a korábbi szomszédos jogi jogosulti kör mellé a filmelőállítók személyében egy új jogosulti kört is behoz, akikre (inkább amely gazdálkodó szervezetekre) az Szjt. (új) 82. §-a speciális jogokat állapít meg. A szerzői és szomszédos jogok viszonyát az Szjt. (új) 83. §-a szabályozza. Újdonság e rendelkezés kapcsán, hogy az arányos díjazásra való jogosultságot a szomszédos jogi jogosultaknál is bevezeti a törvény. A szomszédos jogi védelem tartalmának tárgyalására a XI. fejezet kapcsán kerül sor.
A törvény hatálya
2. § Olyan műre, amely először külföldön került nyilvánosságra, az e törvényben meghatározott védelem csak akkor terjed ki, ha a szerző magyar állampolgár, vagy ha a szerzőt nemzetközi egyezmény, illetőleg viszonosság alapján a védelem megilleti.
Az Szjt. (új) és a nemzetközi egyezmények az irányadó jog tekintetében
A territorialitás
Az Szjt. (új) 2. §-a közvetve kimondja, hogy olyan mű, szerzőjének honosságától függetlenül, amelyet először Magyarországon hoztak nyilvánosságra, e törvény hatálya alá tartozik. A nyilvánosságra hozatal fogalma nem azonos a nemzetközi szerződésekben általánosan használt megjelentetés fogalmával [1975. évi 4. tvr. 3. cikk (3)]. A megjelentetés már a mű felhasználására, terjesztésére utal. Az 1975. évi 4. tvr. szerint nem tekinthető megjelenésnek pl. valamely zenemű bemutatása. A nyilvánosságra hozatal ezzel egyidőben is történhet, de meg is előzheti azt, pl. egy film premier előtti bemutatása keretében.
Az Szjt. (új) 2. §-a közvetlenül az először külföldön nyilvánosságra hozott művekre utal. Az ilyen alkotásokra az Szjt. (új) hatálya csak bizonyos feltételek esetén terjed ki
a) ha a szerző magyar állampolgár (függetlenül a nyilvánosságra hozatal helyétől)
b) ha a külföldi szerzőt nemzetközi egyezmény, illetve viszonosság alapján illeti meg a védelem.
Az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról, 19. §-a a "lex loci protectionis" elve alapján kimondja, hogy a szerzői jogok elbírálásánál annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén a védelmet igénylik. E kollíziós normával szemben elsőbbséget élvez az arra irányadó nemzetközi szerződés más szabálya. Speciális, "a nemzeti elbánást" előíró szabályt tartalmaz pl. az 1975. évi 3. törvényerejű rendelettel kihirdetett 1971. VII. 24. napján Párizsban felülvizsgált Egyetemes Szerzői Jogi Egyezmény) csakúgy, mint az 1975. évi 4. tvr. az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló 1886. szeptember 9-i Berni Egyezmény Párizsban, 1971. július 24-én felülvizsgált szövegének kihirdetéséről (1975. évi 4. tvr.), a WIPO 1996-os Szerzői Jogi Szerződése, amelyet hazánk az 57/1998. (IX. 29.) OGY határozattal erősített meg, vagy az 1998. évi IX. törvénnyel kihirdetett Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi Vonatkozásairól, ez utóbbi a nemzeti elbánás mellett a legnagyobb kedvezményes elbánás biztosítását is megköveteli a szellemi tulajdon terén (TRIPS).
Az Szjt. (új) 2. §-a szempontjából az 1975. évi 4. tvr. néhány vonatkozó cikkére térünk ki. Az 1975. évi 4. tvr. világviszonylatban a legátfogóbb nemzetközi szerzői jogi egyezmény. Az Egyezmény részletesen meghatározza a védett szerzők körét (3. cikk), a védett műveket (2. cikk) és az Szjt. (új) 2. §-ának alkalmazásánál leginkább releváns egyenlő elbírálás (régime nationale) elvét (5. cikk). Az egyenlő elbírálás elve alapján az 1975. évi 4. tvr. minimálisan érvényesítendő szabályain kívül a szerzők függetlenül attól, hogy műveik a származási országban [5. cikk (4)] védettek-e, az Unió valamennyi országában (kivéve a származási országot) olyan mértékű védelemben részesülnek, mint amilyet a "lex loci protectionis" állama a belföldieknek jelenleg, vagy a jövőben megad. A származási országban, amely általában a mű első megjelentetésének állama, a belföldi jogszabályok az irányadóak. Ha a szerző nem állampolgára a származási országnak, akkor is élvezi a belföldieket megillető védelmet. A származási ország joga ugyanis a külföldiek jogvédelmét adott esetben szűkebben állapíthatja meg mint a belföldiekét. Ez utóbbi rendelkezésnek az Szjt. (új) 2. §-ánál gyakorlati jelentősége csekély. Ez az eset pl., ha a mű származási országa az 1975. évi 4. tvr. 5. cikke szerint Magyarország, de az egyidejűleg más országban is megjelent. Az Szjt. (új) 2. §-a által támasztott (a mű először Magyarországon történő nyilvánosságra hozatala) követelményének ilyenkor a külföldi szerző nem tesz eleget. Ekkor az 1975. évi 4. tvr. 3. cikke alapján élvezi a belföldieket megillető védelmet.
Az 1975. évi 4. tvr. egyenlő elbírálásának elve valójában az Szjt. (új) 2. §-át annyiban egészíti ki, hogy az 1975. évi 4. tvr. által védett külföldi szerzők külföldön megjelent vagy meg nem jelent, valamint Magyarországon meg nem jelent műveik tekintetében, ha a védelmet Magyarországon igénylik, a belföldiekkel azonos védelmet élveznek.
A fentiekből következően az egyenlő elbírálás elve nem jelenti azt, hogy a védelem azonos terjedelmű minden országban. Erre még az 1975. évi 4. tvr. által minimálisan megadandó jogvédelem érvényesülése sem jelent garanciát, mivel az Unió államai közül jó néhányan az Egyezmény különböző szövegeihez csatlakoztak, és az eltérő szövegek egyes felhasználási módokat különböző mértékben védenek. Annak megoldására, hogy a különböző szövegekhez csatlakozott országok egymás között melyik verziót alkalmazzák, az 1975. évi 4. tvr. 32. cikke ad eligazítást, de a problémát teljes egészében ez a cikk sem rendezi.
3. § Azokban a kérdésekben, amelyeket ez a törvény nem szabályoz, a Polgári törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az Szjt. (új) viszonya más jogterületekkel, a háttérjogszabályok
A magyar szerzői jogvédelem általános polgári jogi alapját a Ptk. személyek polgári jogi védelméről szóló fejezetének szellemi alkotásokra vonatkozó részében találjuk. A Ptk. 86. §-a miközben kimondja a szellemi alkotások e törvény általi védelmét, az ezen alkotások védelmére vonatkozó (témánk szempontjából fontos szerzői jogi) speciális szabályok megalkotását külön jogszabályokra bízza. Az Szjt. (új) 3. §-a visszautal a Ptk.-ra és ellentétben a régi Szjt.-vel (1969. évi III. tv.), mellőzi az általános hivatkozást az 1992. évi XXII. törvényre a Munka Törvénykönyvéről (a továbbiakban Munka tv.), amely természetesen a munkaviszonyban alkotott műveknél továbbra is betölti a háttérjogszabály funkcióját. A Ptk. rendelkezéseit tehát az Szjt. (új) minden olyan kérdésben irányadónak tartja, amit az Szjt. (új) nem szabályoz.
Az alábbiakban a magyar bírói gyakorlat fényében a szerzői jogi rendelkezések alkalmazásakor néhány gyakran előforduló polgári jogi szabályra utalunk 1/A)-1/B) és 2.
1. A speciális és az általános viszonya a polgári jogi jogintézmények alkalmazása a szerzői jogviták körében
A) A speciális szabály elsőbbsége a felhasználási szerződés hibás teljesítésénél
Az Szjt. (új) 3. §-a az Szjt. (új) és a Ptk. viszonylatában kimondja annak háttérjogszabályként való alkalmazását, ám ennek egyúttal határt is szab. Amennyiben egy kérdésre speciális szerzői jogi rendelkezés vonatkozik, a háttérjogszabályok egyébként vonatkozó normái az adott problémára nem alkalmazandóak. Ahogyan arra a BH1992. 524. sz. döntés is rámutat, jövőben megalkotandó műre irányuló szerződés hibás teljesítésekor, a felhasználó szerződéstől való elállási jogára a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) 29. § (3) bekezdése speciális rendelkezést tartalmazott. Ezek szerint, a felhasználó csak akkor állhat el a szerződéstől, ha a szerzőnek a mű kijavítására lehetőséget adott. E szabály az Szjt. (új) 49. § (3) bekezdésében található meg, így a bírói döntés az új szabályozásnál is releváns.
Az Szjt. (új) 48. §-ában foglalt ún. "bestseller" klauzula a polgári jogban ismert két rendelkezés elemeire épülő, mégis teljesen más jelentésű speciális szerzői jogi szabály. Amíg a feltűnő értékkülönbségnek a Ptk. 201. § (2) bekezdése szerint a szerződéskötéskor kell fennállnia, addig az Szjt. (új) 48. §-a szerint annak a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán kell beállnia. Amíg a Ptk. 241. §-a bírósági szerződésmódosítást csak a felek tartós jogviszonyában teszi lehetővé, addig az Szjt. (új) 48. §-a ezt nem követeli meg. Látható tehát, hogyan "specializálta" a szerzői jogi védelem igényei szerint a jogalkotó az egyébként jól ismert polgári jogi jogintézményeket. Ez azt is jelenti, hogy a Ptk. mint mögöttes jogszabály csak akkor érvényesül, ha annak feltételei fennállnak, és a speciális szerzői jogi rendelkezés nem alkalmazható. Esetleges átfedésnél pedig egyértelművé teszi az Szjt. (új) 3. §-a, hogy a Ptk.-t nem kell alkalmazni.
B) A háttérjogszabály közvetlen érvényesülése pl. a bíztatási kár, illetve a nem vagyoni kártérítés megítélésénél
A szerzői jogvitából származó kártérítési igény elbírálásakor tipikusan a közvetlenül alkalmazandó Ptk.-beli jogintézményekre találunk példát. Az Szjt. (új) 94. § (2) bekezdése utal közvetlenül a polgári jog általános szabályai szerinti kártérítés igényelhetőségére. Erre vétkes jogsértés esetén van lehetősége a jogosultnak, és magába foglalja a vagyoni és a nem vagyoni kártérítés jogintézményét egyaránt. A nem vagyoni kártérítés megítélhetőségénél utalunk a BHHGY 1999/2. számában megjelent 100. sz. döntésre. A személyhez fűződő jogok vétkes megsértése alapot adhat a nem vagyoni kártérítésre, de ez nem törvényszerű. Ha ugyanis a jogsérelem a szokásos mértékű sérelmet nem haladja meg, tehát alapvetően nem jár a személyiség maradandó, és jelentős sérelmével, kártérítés ezen a címen nem jár. Természetesen a jogsérelem mértéke a megítélt nem vagyoni kár összegének nagyságában is tükröződik.
A bíztatási kár (Ptk. 6. §) megítélésére a felhasználási szerződés alakiságának megsértésekor került sor pl. a BH1992. 687. sz. döntés alapján, amikor a felek között fényképek elkészítésére irányuló, az ellenszolgáltatásban való megállapodás hiánya miatt szerződésnek nem minősülő megállapodás született. Az írásbeliség elmaradása, ahogyan arra a BH1993. 295. sz. döntés is hivatkozik, önmagában nem lett volna akadálya a felek közötti elszámolásnak, de mivel az ellenszolgáltatásról szóbeli megállapodás sem született, a BH1993. 295. sz. döntéssel ellentétben a BH1992. 687. sz döntésben szerzői díjat ezen a címen nem lehetett megítélni az elkészült képek ellenértékeként. A Ptk. 6. §-ának alkalmazása azonban megalapozott volt.
A Ptk. alkalmazása előtérbe kerül egyrészt a jogszavatosság kérdésénél, másrészt a szerződésszegés egyes eseteinél. A jogszavatosságról az Szjt. (új) hasonlóan a régi Szjt-hez nem tesz említést. Ez azonban nem azt jelenti, mintha a felhasználási szerződések nem az egyik legfontosabb alkotóelemével találkoznánk. A felhasználó akadálymentes joggyakorlásához ugyanis szükség van arra, hogy a szerző "jogtiszta" felhasználási jogokat ruházzon át. Az egyik alapvető tényező, hogy a szerző ugyanazon kizárólagos felhasználási jogot (pl. a kizárólagos sugárzási jogot) egyszerre csupán egy felhasználónak engedje át. Hasonlóan, a szerző, illetve a jogtulajdonos (származtatott szerzői jog, pl. egy szerző közreműködésével tevékenykedő gazdasági társaság) csak olyan jogot ruházhat át, amellyel maga is rendelkezik. A jogszavatosság intézményénél a jelenlegi szabályozás szerint a Ptk. adásvételre vonatkozó szabályainak alkalmazását célszerű kikötni a felhasználási szerződésben. Erre nézve, valamint a szerződésszegés esetén alkalmazható Ptk. szabályokra a részletesebb elméleti okfejtés tekintetében utalunk Faludi Gábor A felhasználási szerződés (KJK, Bp., 1999. 170-189. old.) c. művében írottakra. Sok gyakorlati problémát oldanak meg a szerzői vagyoni jogok öröklésének egyes kérdéseinél a Ptk. öröklésre vonatkozó szabályai, amelyekre az Szjt. 9. §-ánál részletesebben is utalunk. A Ptk. személyiség védelmi eszközei és a Ptk. személyhez fűződő jogsértésre vonatkozó különös szabályai közötti párhuzam is figyelmet érdemel. Érthető, hiszen a szerzői jog alapvetően a személyhez fűződő jogokból eredő speciális jogterület.
2. A szerződésekre vonatkozó általános polgári jogi szabályok
A szerződés alakisága
Szintén a szerződésekre irányadó általános szabályok köréből emelendő ki a Ptk. 217. § (1) bekezdése, amely kimondja az alakiság megsértésével kötött szerződések semmisségét, és a 237. § (2) bekezdése, amely az érvénytelen szerződés bíróság által történő hatályosítására ad lehetőséget a határozat meghozataláig. A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) 27. §-a, az Szjt. (új) 45. § (1) bekezdése a felhasználási szerződésekre, ellenkező jogszabályi rendelkezés hiányában írásbeli alakot követel meg. A szóban megkötött felhasználási szerződés tehát az Szjt. (új) 45. § (2) és az Szjt. (új) 60. § (5) bekezdésében foglalt kivételtől eltekintve érvénytelen. Figyelemmel azonban arra, hogy a szerzői mű létrejötte után az eredeti állapot visszaállítására általában nincs mód, a bírói gyakorlatban ez idáig ilyenkor a szerződés Ptk. 237. § (2) bekezdése szerinti hatályosítására, és a felek közötti szolgáltatások elszámolására kerül sor. Erre vonatkozóan utalunk az alábbi döntésekre BH1993. 295; BH1993. 296; BH1993. 565. sz. döntések.
A szerzői jog polgári eljárásjogi (Pp.) vonatkozásai
A Pp. 23. § (1) c) pontja, alapján a szerzői jogi perekben elsőfokon a megyei bíróság jár el.
Itt térünk ki a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának PK 286. számú állásfoglalására, amely éppen e rendelkezéssel ellentétben bizonyos, ún. "jogdíjbehajtási" pereket, nem vitatva azok szerzői jogi jellegét, mégis kivesz a megyei bíróság hatásköréből. A hivatkozott PK szerint ugyanis ezen perekben domináns a vagyonjogi jelleg, a rendszerint kollektív jogkezelés körében felmerült jogdíjigények jogosultjai a per során ismeretlenek maradnak. Az említett jogviták tekintetében minthogy a fizetendő jogdíjakat előre megállapítják a jogszabályok, a szerzők, illetve szomszédos jogi jogosultak egyedi engedélyére pedig nincs szükség az ilyen felhasználásoknál.
A szerzői jog
4. § (1) A szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta (szerző).
A szerzői jog alanyi oldala
Amíg az Szjt. (új) 1. §-a a szerzői jog tárgyi hatályára utal, addig jelen bekezdés az alkotó és a mű közötti viszony "alanyi oldalára" rávilágítva, a szerzői jog személyi hatályát határozza meg. A tárgyi hatály alá nem tartozó szellemi termék létrehozóját ugyan köznapi értelemben lehet "szerzőnek" nevezni, de a törvény által biztosított jogvédelmet ezen személyek nem élvezik. A szerzőség megállapítását a törvény a tárgyi hatály alá tartozó mű megalkotásától teszi ugyanis függővé. A szerzővé válás a mű alkotásával párhuzamos folyamat, vagyis a szerző által az Szjt. (új) 4. § (1) bekezdése szerint "megalkotott mű", mint a szerzői státusz alapja, nem feltétlenül követeli meg a mű befejezettségét. Előfordulhat egy ún. "kényszer-társszerzői" viszony, ha egy szerző kiesése folytán a művet (pl. filmnél) egy másik szerző fejezi be. Az alkotói tevékenység a szerző és a mű között fennálló kreatív, intellektuális kapcsolatot feltételezi, jogunk ezt a kapcsolatot (ha az Szjt. (új) kifejezetten nem is deklarálja) kizárólag magánszemélyek esetében ismeri el. Ebből nem következik az, hogy jogi személyek ne rendelkezhetnének a szerzői, illetve szomszédos jogok tartalmának bizonyos - akár személyhez fűződő - elemeivel, mint pl. a név feltüntetésének a joga a hangfelvételek előállítóinál, illetve a rádió- és televízió-szervezeteknél. Erre a Ptk. 75. § (2) bekezdése is lehetőséget ad, amennyiben rámutat arra, hogy személyhez fűződő jogokkal jogi személyek is rendelkezhetnek, kivéve, ha azok csak a magánszemélyeket illethetik meg. Ezek a jogok azonban nem a szerzői státuszból fakadnak, hanem olyan tevékenységből, amelyet a jogalkotó a szerzőt illető védelemmel hasonló oltalomban kíván részesíteni.
Vannak jogrendszerek, pl. az amerikai szerzői jog, amely szerzőnek tekinti azokat a jogalanyokat is, amelyek a művet intellektuális értelemben ugyan nem alkották meg, de létrehozásukat kezdeményezték, annak materiális feltételeit (beleértve az alkotók kiválasztását) biztosították. Eszerint a film szerzője az amerikai jog szerint a film producere, tehát a szerzői jogok eredeti jogosultja.
A cselekvőképesség a szerzői jog viszonylatában speciális kérdéseket vet fel. A művészetek közül különösen a költészet és a zene területén gyakran találkozhatunk ifjú tehetségekkel, akik polgári jogi értelemben még nem, vagy csak korlátozottan cselekvőképesek (Ptk. II. fejezet). Amennyiben az említett személyek szerzői jogi védelemre érdemes alkotásokat hoznak létre, szerzői státuszuk nem vitatható.
A magyar jogban a szerzőket érintő speciális rendelkezés nincsen, így a Ptk. cselekvőképességre vonatkozó általános szabályai alkalmazandók. Ezek szerint pl. a 12 éves cselekvőképtelen szerző nevében mind a személyhez fűződő jogok [Ptk. 85. § (2)], mind a szerzői vagyoni jogok vonatkozásában [Ptk. 18. § (1)] törvényes képviselője tehet csak jognyilatkozatokat. Egy 16 éves szerző esetében azonban míg a vagyoni jogokkal kapcsolatban jognyilatkozatához törvényes képviselőjének beleegyezése szükséges [Ptk. 14. § (1)], személyhez fűződő jogainak védelmében a Ptk. 85. § (1) bekezdése szerint maga is felléphet. Az utóbbi esetben a párhuzamos joggyakorlás konfliktus forrásává is válhat. Amennyiben a párhuzamos joggyakorlás miatt jogvita keletkezne, úgy az eset összes körülményeire is figyelemmel, vélhetően a meghallgatandó ifjú tehetség (szerző) álláspontját akceptálná az eljáró bíróság.
(2) Szerzői jogi védelem alatt áll - az eredeti mű szerzőjét megillető jogok sérelme nélkül - más szerző művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása is, ha annak egyéni, eredeti jellege van.
Származékos művek (átdolgozás, feldolgozás, fordítás)
Figyelemmel arra, hogy a gyakorlatban az átdolgozás fogalmával gyakrabban találkozunk, az alábbiakban az átdolgozásról írottak a feldolgozásokra is értelemszerűen irányadóak. Mind az átdolgozás mind a feldolgozás származékos művet keletkeztető szerzői tevékenység.
Az Szjt. (új) 4. § (2) bekezdése értelmében átdolgozásnak az a származékos mű minősül, amely önmagában is az Szjt. (új) 1. § szerint védelemre érdemes. Az eredeti és a származékos mű közötti kapcsolat megléte alapozza meg az átdolgozás tényét. Amennyiben a származékos mű az eredetivel csupán távoli kapcsolatban van, pl. hasonló témát dolgoz fel, nem átdolgozásról, hanem új, eredeti műről van szó. Ennek megállapítása a bírói döntések feladata. Ez tipikusan olyan szakkérdést vet fel, amelyben legtöbbször a Szerzői Jogi Szakértő Testület nyújt szakvéleményt. A LB Pf. II. 20 958/1971. sz. döntés a Szerzői Jogi Szakértő Testület véleményét figyelembe véve megállapította, hogy a felperes eredeti alkotásai (népművészeti babák) az Szjt. (új) oltalma alatt állnak. Az alperes babái ezekkel jelentős hasonlóságot mutatnak, vagyis azok átdolgozásai. A felhasználásra azonban az alperes nem kért engedélyt, díjat sem fizetett, így kártérítés fizetésére kötelezte őt a bíróság, és eltiltotta a babák további gyártásától.
Az átdolgozás, feldolgozás és fordítás, szerzői jogi természetét tekintve felhasználás. Ezért a védelmi időn belül, az eredeti mű szerzőjének hozzájárulásához kötött. Az engedélyezés főszabályként díjazás ellenében történik. Az átdolgozásra, illetve fordításra a védelmi időtől függetlenül érvényesül az a szabály, amely szerint az alapul szolgáló mű szerzőjének nevét ezeken fel kell tüntetni. Származékos műként szerzői jogi védelem alatt áll a fordítás is, ha az a szó szerinti nyersfordításnál kreatívabb fordítói tevékenység eredménye.
A fordítások két fajtáját különbözteti meg a törvény, anélkül azonban, hogy az elhatárolás kritériumait taxatíve meghatározná. Főszabályként azt mondhatjuk, hogy műfordítás csak műről (szerzői jogi oltalomban részesülő alkotásról) készíthető. A nem műről készített, bármilyen szemléletes és önálló, kreatív gondolatokat is magában foglaló fordítás nem minősül műfordításnak. Abban az esetben, ha az említett "fordítások" szerzői mű jellegét öltik, inkább önálló szerzői műről van szó (pl. tanulmány), és nem az Szjt. (új) 4. § (2) bekezdése szerinti fordításról. Ezt erősíti az Szjt. (új) 4. § (2) bekezdésének a szövege is, amely más szerző művének fordítására utal. Ezzel kiveszi az oltalmat nem élvező szellemi termékeket az Szjt. (új) 4. § (2) bekezdésének hatálya alól.
A műről készült nyers szövegfordítás nem részesül szerzői jogi védelemben. Ahogyan arra a Szerzői Jogi Szakértői Testület az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda 1972-es megkeresése alapján kifejtette, egy fordítás szerzői műnek minősítése nem a műfajtól, hanem a fordítás jellegétől függ. Kevéssé valószínű viszont, hogy egy jogszabály, illetve hatósági határozat nem nyersfordításban jelenik meg. A jogszabályok fordításánál a nyersfordítást csupán vélelmezte a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleménye, nem zárta viszont ki a szerzői fordítás lehetőségét a konkrét esettől függően.
Az Szjt. (új) 4. § (2) bekezdés alkalmazhatóságának szempontjából tehát a téma lezárásaként azt mondhatjuk, hogy nemcsak a származékos, de az eredeti műnek is az Szjt. (új) oltalmát kell élveznie.
Közös művek
5. § (1) Több szerző közös művére, ha annak részei nem használhatók fel önállóan, a szerzői jog együttesen és - kétség esetén - egyenlő arányban illeti meg a szerzőtársakat; a szerzői jog megsértése ellen azonban bármelyik szerzőtárs önállóan is felléphet.
Szerzőtársi/társszerzői viszony a közös műben az elhatárolás problémái
A közös mű szétválaszthatóságának alapján esetenként meghatározott szerzőtársi (ha a mű részei nem használhatók fel önállóan), illetve társszerzői (ha a közös mű önálló részei külön-külön is felhasználhatóak) viszony megállapításában a bírói gyakorlat korábban nem volt egységes. Ugyanazon színpadi dalművet a LB Pf. III. 21 027/1974. sz. döntése oszthatatlan, egységes alkotásnak, szerzőit szerzőtársaknak, míg a LB Pf. IV. 20 022/1982. sz. döntésében szétválasztható műnek, a szerzőket pedig társszerzőknek minősítette. Ez egy időközben bekövetkezett jogszabályváltozásnak tudható be. Amíg ugyanis a módosítást megelőzően a gyakorlat az oszthatatlanságot esztétikai kérdésként kezelte, addig azt követően a ma hatályos szabályozás szerint is, ez ténykérdés. A BH1986. 14. sz. döntés a megzenésített vers szerzőit társszerzőknek minősítette ugyan, de a mű címét oszthatatlannak tekintette. Ezért ebben a részben a szerzőket szerzőtársaknak minősítette. Ebből következően a mű címének felhasználásához a felperes engedélyére is szükség lett volna.
Eljárásjogi vonatkozása miatt kiemeljük a BH1992. 324. sz. döntést. Ez a döntés szerzőtársi és társszerzői minőség megállapítása iránti perben egyaránt irányadó. Az adott esetben musical szerzőtársi minőségének megállapítására irányuló kereset és viszontkereset elbírálásánál, a bíróság általános érvénnyel nélkülözhetetlennek vélte azoknak a perben állását, akik szerzői jogi igényt támaszthatnak. Tette ezt azért, mert a szerzőtársi minőség megállapítása kihat a többi jogosult szerzőségének arányára is. A felek perben állásának szükségességére hivatkozva, utalva a Pp. 51. § a) pontja szerinti egységes pertársaságra, az ítélet az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
A szerzőtársak jogi helyzete
A közös műben egymástól nehezen elhatárolható kreatív teljesítményük miatt a szerzőtársak jogai és kötelezettségei jelentősen eltérnek a társszerzőkétől. Indokolja ezt többek között az a tény, hogy a szerzőtársak a mű létrehozásának folyamatában egymás tevékenységének ismeretében, együttműködve alkotnak. Az Szjt. (új) 5. § (1) bekezdése alapján a szerzőtársak, amennyiben eltérően nem állapodtak meg, a szerzői joggal egyenlő arányban rendelkeznek. A közös mű hasznosításához valamennyi szerzőtárs hozzájárulását ki kell kérnie a felhasználóak. A művel való rendelkezés a felhasználók irányában a Ptk. 334. § (2) bekezdése szerint a szerzők egyetemleges kötelezettségét valósítja meg. A szerzői jog megsértése ellen önállóan, tehát egymástól függetlenül is felléphetnek. A védelmi idő tekintetében az Szjt. (új) 31. § (2) bekezdése speciális rendelkezést tartalmaz. Eszerint a hetvenéves védelmi időt az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani.
A szerzőtársi viszony megállapításának mintegy határeseteként utalunk a BH1986. 363. sz. döntésére, amelyben az animációs film alapjául szolgáló irodalmi mű szerzőjét, aki a film gyártásakor már nem élt, és a film rendezőjét, aki a forgatókönyv egyik szerzője és a rajzfilm figuráinak is (mint grafikusművész) megalkotója volt egyben, a bíróság szerzőtársaknak minősítette. Ez pedig az adott ügyben azt jelentette, hogy az irodalmi mű szerzőjének (jogutódjának) is engedélyezési joga volt a másodlagos, ún. merchandising jogok (pl. a rajzfilmfigura ruhákon, írószereken stb. való hasznosítása) tekintetében. A szerzőtárs engedélyét a filmrendező hozzájárulása nem pótolhatta. E döntés vitathatóan messze ment a szerzőtársi viszony megállapításánál.
(2) Ha a közös mű részei önállóan is felhasználhatók (összekapcsolt művek), a saját rész tekintetében a szerzői jogok önállóan gyakorolhatók. Az összekapcsolt művekből álló, együtt alkotott közös mű valamely részének más művel való összekapcsolásához az eredeti közös mű valamennyi szerzőjének hozzájárulása szükséges.
Összekapcsolt művek a társszerzők jogi helyzete
E szabály az ún. összekapcsolt műveknél megalapozza a társszerző önálló szerzői jogát az általa alkotott rész tekintetében [Szjt. (új) 5. § (2)]. A társszerző csak az általa készített műrészt érintő jogsértés ellen léphet fel önállóan. A védelmi idő szempontjából is autonóm a társszerzők helyzete, vagyis a mű hasznosításánál a védelmi idő az Szjt. (új) 31. § (1) bekezdése szerint külön-külön számítandó az egyes szerzők vonatkozásában.
Új szabály vonatkozik arra az esetre, ha az összekapcsolt mű részét az azt alkotó szerző, más szerző művéhez kívánja hozzákapcsolni. Ilyenkor szükséges a többi rész szerzőjének a hozzájárulása is. Indokolt e rendelkezés, amelyet a konkrét törvényi szabály hiánya ellenére is követett a korábbi gyakorlat, mivel egy összekapcsolt mű egy részének esetleges későbbi felhasználásánál annak értékét, és így a hozzá kapcsolódó jogdíj mértékét befolyásolja magának az egész műnek a sikere, amelyhez hozzájárult a többi szerző részműve is.
6. § (1) Az együttesen létrehozott műre a szerzők jogutódjaként azt a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot illeti meg a szerzői jog, amelynek kezdeményezésére és irányításával a művet létrehozták, és amely azt a saját nevében nyilvánosságra hozta.
(2) Együttesen létrehozottnak minősül a mű, ha a megalkotásában együttműködő szerzők hozzájárulásai olyan módon egyesülnek a létrejövő egységes műben, hogy nem lehetséges az egyes szerzők jogait külön-külön meghatározni.
Együttesen létrehozott művek
Új műkategóriaként említi az Szjt. (új) az együttesen létrehozott vagy kollektív műveket, amelyeknél a szerzői jog a szerzők jogutódjaként azt illeti meg, aki vagy amely szervezet annak létrehozását kezdeményezte, illetve az alkotást irányította, és amely azt saját nevében nyilvánosságra hozta. Csak akkor tekinthető egy mű kollektív műnek, ha a fenti kritériumoknak megfelel és az egyes szerzői hozzájárulásokat külön-külön nem lehet meghatározni. Felmerülhet a kérdés, hogy pl. filmek esetére vonatkozik-e ez a szabály. Azontúl, hogy a filmre az Szjt. (új) IX. fejezete speciális szabályokat állapít meg, így azok elsőbbséget élveznek e rendelkezéssel szemben, azért sem lehetne a filmet kollektív műnek tekinteni e szabály értelmében, mert a filmnél az egyes szerzők alkotói hozzájárulásai elkülöníthetők, meghatározhatók. Felmerülhet a kérdés, hogy milyen típusú művek tartozhatnak e körbe. Indokolt e kérdés felvetése, amely az Szjt. (új) kodifikációja során is felmerült, mert a szóban forgó művek szinte kivétel nélkül vagy a közös mű vagy a gyűjteményes mű illetve adattár kategóriájában kaphatnak helyet. Így erre a kérdésre minden bizonnyal a bírói gyakorlat fogja majd megadni a választ.
Gyűjteményes mű
7. § (1) Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjteményes mű, ha tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű. A védelem a gyűjteményes művet megilleti akkor is, ha annak részei, összetevői nem részesülnek, illetve nem részesülhetnek szerzői jogi védelemben.
Gyűjteményes művek
A gyűjteményes műveknél az Szjt. (új) a régi szabályt annyiban egészíti ki, hogy deklarálja azt a korábbi gyakorlatban már élő szabályt, hogy a szerzői jogvédelmet nem élvező művekből felépülő gyűjtemény vagy adattár is védett mint gyűjteményes mű, ha annak elrendezése egyéni, eredeti jellegű. A gyakorlatban mégsem olyan egyszerű annak meghatározása, hogy milyen szerkesztés tekinthető egyéninek, eredetinek. A Szerzői Jogi Szakértői Testület 23/90. sz. szakvéleményében pl. egy rádióműsor szerkesztését (műsor ideje, jellemzőbb adatai) nem tekintette szerzői műnek. Nem kizárt viszont az ilyen termék Ptk. 86. §-a alapján történő jogvédelme.
Hasonlóan problémás annak megítélése, hogy pl. egy televíziós műsor szerkesztője egyéni, eredeti alkotó munkát végez-e. Ez nyilván az adott eset ismeretében dönthető el, hiszen több olyan (irodalmi, művészeti) műsor van, amelynek hozzáadott értéket kölcsönöz a szerkesztési elv.
Nem előfeltétele a szerkesztő szerzőségének megállapításánál, hogy a gyűjteményes műben foglalt részek, alkotóelemek önmagukban szerzői jogi védelem alatt álljanak. Így lehet gyűjteményes műként védett az Szjt. (új) 1. § (4)-(6) bekezdésekben foglalt, szerzői jogvédelmet nem élvező szellemi termékek gyűjteménye is. Ez azt jelenti, hogy pl. nyers szövegfordítások, jogszabályok stb. is képezhetik a szerzői jogvédelmet élvező gyűjteményes mű alapját.
(2) A gyűjteményes mű egészére a szerzői jog a szerkesztőt illeti, ez azonban nem érinti a gyűjteménybe felvett egyes művek szerzőinek önálló jogait.
A szerkesztő
A szerkesztő szerzői jogi minősége akkor állapítható meg, ha a gyűjteményes mű létrehozására irányuló tevékenysége (művek kiválasztása, elrendezése stb.) egyéni, kreatív jellegű. A szerkesztő szerzői joga csak a gyűjteményes mű, mint egész tekintetében érvényesül, de nem érinti a gyűjteménybe felvett művek szerzőinek önálló jogait. Ez azt jelenti, hogy a gyűjteményes műbe foglalandó alkotások szerzőinek a szerkesztővel kötött szerződésekben át nem engedett jogaival a gyűjteménybe foglalt mű szerzője rendelkezik. A szerkesztő adott esetben lehet a gyűjteménybe foglalt művek mindegyikének egyben a szerzője is. Ez csak akkor lehetséges, ha a szerző szerkesztői minőségében is kreatív tevékenységet végzett. Ezt támasztja alá a BH1990. 258. sz. döntés is.
(3) A gyűjteményes műnek minősülő - számítástechnikai eszközökkel vagy bármely más módon működtetett - adattár védelme nem terjed ki a tartalmát képező adatokra és egyéb alkotóelemekre.
Az adattár mint speciális gyűjteményes mű fontosságát jelzi az, hogy az Szjt. (új) külön (VII.) fejezetet szentel e témának. A különös szabályokat részint az indokolja, hogy az Szjt. (új) egyes esetekben megengedi a vagyoni jogok átruházását. Az adattár is e körbe tartozik. Itt érdemel említést a 96/9/Európai Unió (EU) (III. 11.) Tanácsának Irányelve az adatbázisok védelméről. Az Irányelvnek nem titkolt célja, hogy az eddig kevéssé szabályozott multimédia szerzői jogi védelmére is alkalmazható legyen az EU tagállamaiban. Ezen Irányelv tárgyát képező "adatbázis" ugyanis, ha annak bármilyen hordozón történő tárolása, elrendezése egyéni, eredeti jellegű, szerzői jogi védelem alatt áll. A 96/9/EU sz. Irányelv egyedülálló módon a jelentős anyagi és humán befektetéssel készült adatbázisok "sui generis" védelmét is lehetővé teszi. Ez annyit jelent, hogy nemcsak az adatbázis elrendezése, egyéni rendszere oltalmazott, hanem az adatbázis tartalmi része is. E jog biztosítja az adatbázis létrehozójának engedélyezési jogát az adatbázis egészének vagy lényeges részének a felhasználását illetően. Ez quasi szerzői jognak tekinthető, amennyiben ez a jogosultság az egyébként szerzői műnek nem minősülő adatbázisok készítőit is megilleti. E "sui generis" jognak a védelmi ideje 15 év, amely minden újabb anyagi befektetéssel (pl. adatbázis kiterjesztése) korlátlanul meghosszabbítható. Az Szjt. (új) azonban most még nem építette be az Irányelvben foglaltakat, azaz az adattárak tartalmát képező adatok és egyéb alkotóelemek védelmét jogunk nem ismeri el. A jogharmonizációs program 2001-re elhalasztotta e szabály átvételét.
Név nélkül vagy felvett néven nyilvánosságra hozott mű
8. § Ha a művet név nélkül vagy felvett néven hozták nyilvánosságra, a szerzői jogokat a szerző fellépéséig az gyakorolja, aki a művet először hozta nyilvánosságra.
A szerző anonimitása
Az Szjt. (új) 12. §-a rendezi a névjog, mint az egyik legalapvetőbb személyhez fűződő jognak a szabályait. Az anonim, vagy felvett néven [Szjt. (új) 12. § (3)] nyilvánosságra hozott műveknél a művet elsőként nyilvánosságra hozó személyt jogosítja fel a szerzői jogok gyakorlására. Természetesen amint a szerző fellép, ez a joggyakorlás elenyészik, az addig tett jognyilatkozatok hatályát azonban ez nem befolyásolja, feltéve, hogy a nyilvánosságra hozatal jogszerű volt.
Az Szjt. (új) 8. §-a speciális törvényi rendelkezéssel oldja meg a szerző azonosításából eredő bizonytalanságokat. A szerzői jogokat a szerző fellépéséig ugyanis az gyakorolja, aki a művet elsőként nyilvánosságra hozta. "A szerző fellépéséig jogosultságát el kell ismerni még akkor is, ha nyilvánvalóan nem ő a szerző. Ez a személy lényegében a szerző törvényes képviselője, akinek ezt a jogállását az alapozza meg, hogy olyan művet hoz nyilvánosságra, amelynek szerzője ismeretlen." (A szerzői jog, Szerk Dr. Petrik Ferenc, Bp. KJK 1990., 34. old.).
A szerzői jogok keletkezése, a szerzői jogok a vagyoni forgalomban
9. § (1) A szerzőt a mű létrejöttétől kezdve megilleti a szerzői jogok - a személyhez fűződő és a vagyoni jogok - összessége.
A szerzői jog tartalma
Az Szjt. (új) az ún. monista (személyhez fűződő és vagyoni jogok egysége) szerzői jogi koncepcióból indul ki, ám ezt ötvözi az ún. dualista felfogással, és az egységet feloldja azokban az esetekben, amikor a vagyoni jogok átruházhatóságát (pl. adattár, szoftver, reklámozásra készített mű) lehetővé teszi. A két jogosultság dogmatikai egységének lazulását jelzi pl. az is, hogy a jogosulatlan felhasználás az Szjt. (új)-ban kizárólag vagyoni jogsértést jelent, ám nem eredményez személyhez fűződő jogsértést is egyben. Újdonság, hogy a személyhez fűződő és a vagyoni jogok a szerzőt a mű létrejöttétől kezdődően illetik meg. Befejezetlen, töredékes műnél tehát csak akkor képzelhető el szerzői jogosultság, ha az önmagában is megfelel az Szjt. (új) 1. §-ában foglalt kritériumoknak. A szerzői jog e két oldalának szabályrendszere alapvetően a szerző és az általa létrehozott mű védelméhez és a mű közönséghez történő eljuttatásához fűződő (felhasználói) érdekek közötti jogalkotói mérlegelés eredménye. A szabad felhasználás szabályai pl. a felhasználó méltányolható érdekeit, a felhasználási szerződésekre vonatkozó szabályokban előforduló szerzőket védő garanciális szabályok a szerzői érdekek primátusát testesítik meg. Egyes szabályok, pl. a védelmi idő [Szjt. (új) 31. §] a két érdekcsoport aktuális kompromisszumát tükrözik. Az általános tendencia e téren a védelmi idő kiterjesztése, sőt az Szjt. (új) átmeneti rendelkezései folytán az 1994. évi VII. törvény folytán a védelemből kiesett művek és teljesítmények újra védelembe helyezése, vagyis a szerzői, ill. szomszédos jogi jogosultak érdekeinek fokozottabb elismerése.
A személyhez fűződő (morális) jogokról való lemondás tilalma, valamint ezek átruházhatatlansága a szerző rendelkezési jogának korlátait képezik, a jogalkotó szándéka szerint a szerző érdekeinek védelmében. A felhasználók érdekeit tartja szem előtt a szerzői személyhez fűződő jogok gyakorlásának korlátozását lehetővé tevő néhány szabály (pl. munkaviszonyban alkotott műveknél), és ennek szerződésben történő szabályozásának lehetősége. Az Szjt. (új) 15. §-ában foglalt szabály, amely szerint a felhasználó is felléphet a szerző személyhez fűződő jogai érdekében, ha ahhoz hozzájárult, a jogérvényesítés hatékonyságát fokozza.
(2) A szerző személyhez fűződő jogait nem ruházhatja át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk.
(3) A vagyoni jogok - a (4)-(6) bekezdésekben foglaltak kivételével - nem ruházhatók át, másként sem szállhatnak át és azokról lemondani sem lehet.
A személyhez fűződő jogok átruházhatóságának tilalma, és a vagyoni jogok forgalomképessége
A személyhez fűződő jogok átruházását, átszállását és az arról való lemondást az Szjt. (új) hasonlóan a régi Szjt.-hez (1969. évi III. tv.) kategorikusan kizárja. Mindez nem jelenti azt, hogy azok gyakorlására is csak maga a szerző jogosult. Ha a felhasználási szerződésben a szerző hozzájárult, a felhasználó is felléphet a személyhez fűződő jogok védelmében [Szjt. (új) 15. §]. A szerző halála után az Szjt. (új) 14. §-ának megfelelően az ott megjelölt személyek, szervek is jogosultak a jogsértések elleni fellépésre. A szerző személyhez fűződő jogának gyakorlását viszont korlátozhatja, így pl. a név feltüntetésének mellőzésére. Sajátos speciális szabályt tartalmaz az Szjt. (új) 65. § (3) bekezdése, amely - eltérő megállapodás hiányában - a filmszerzők egyes jogainak gyakorlása tekintetében a film rendezőjét "képviseleti joggal" ruházza fel.
Figyelmet érdemel a házassági vagyonközösség és a szerzői jogok gyakorlásának és a jogdíjak kérdése. A szerző engedélyezési joga mint a szerző személyéhez kötődő rendelkezési jog nem oszlik meg a házastársak között, tehát annak gyakorlására kizárólag a szerző jogosult. Ami a jogdíjakat illeti, amennyiben azok esedékessége a házasság fennállta idejére tehető, a házassági vagyonközösségbe tartoznak. Természetesen a házastársak vagyonjogi szerződésben eltérően is szabályozhatják a szerzői jogok gyakorlásának kérdését, illetve a jogdíjak elosztását.
Amíg a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) a személyhez fűződő jogok időbeli korlátlanságának elvén alapult, az Szjt. (új) a személyhez fűződő jogok érvényesítését is - a névjog kivételével - csak a védelmi időn belül ismeri el. A személyhez fűződő jogok megsértése miatt a védelmi időn belül elsősorban nem a vagyoni jogokat öröklés jogcímén megszerző személy, hanem - ha a szerző ilyen személyt megjelölt - a szellemi hagyaték gondozásával megbízott személy jogosult. Fontos, hogy a jogsértés elleni fellépésre vonatkozik ez a szabály, a személyhez fűződő jog pozitív értelemben történő gyakorlása a szerző életében lehetséges.
(4) A vagyoni jogok örökölhetők, róluk halál esetére rendelkezni lehet.
(5) A vagyoni jogokat öröklés útján megszerző személyek azokról egymás javára rendelkezhetnek.
Vagyoni jogok örökölhetősége
A vagyoni jogok átruházásának és átszállásának eseteit szűk körben, de megengedi az Szjt. (új) Ez jelentős paradigma váltást mutat a régi Szjt.-hez (1969. évi III. tv.) képest. A vagyoni és személyhez fűződő jogok helyenként "külön utakon történő járásának" példája többek között az, hogy a vagyoni jogok örökölhetők, azokról halál esetére lehet rendelkezni. A vagyoni jogok egészéről való rendelkezési jogot az Szjt. (új) csak a szerző életében korlátozza bizonyos esetekre, míg a halál esetére szóló rendelkezés korlátlan. A Ptk. szabályai szerint, az öröklés lehet törvényes vagy végintézkedésen alapuló. Természetesen az általános szabályok szerint a végrendelet elsőbbséget élvez a törvényes örökléssel szemben. A szerző halála esetén a vagyoni jogok megszerezhetők különös jogutódlással, végrendeleti hagyományrendelés (Ptk. 641. §) folytán is. A hagyományos tipikusan egyes jogdíjak kedvezményezettje. A halál esetére szóló ajándékozás (Ptk. 659. §) tárgyát képezhetik a vagyoni jogok is. Már az örökhagyó életében lehetőséget ad a Ptk. 660. §-ra arra, hogy a leszármazók egymás között örökségi várományuk tárgyában szerződjenek egymással. Így elképzelhető, hogy a szerző halála előtt a vagyoni jogok tekintetében megegyezzenek a leszármazók. Ehhez hasonló, de mégis eltérő az Szjt. (új) 9. § (5) bekezdésében foglalt szabály, amely az örökség megnyíltával ad lehetőséget a vagyoni jogokat öröklés címén megszerző személyeknek arra, hogy arról egymás (tehát nem harmadik személy) javára rendelkezzenek.
A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) az öröklés jogcímén történő jogszerzés fogalmát kerülte, és e körben semmilyen részletszabályt nem alakított ki. Így a gyakorlat feladata maradt, hogy a szerzői jogok öröklése kapcsán felmerült kérdéseket megválaszolja, a Ptk. mint háttérjogszabály öröklésre vonatkozó szabályainak megfelelő alkalmazásával. Fontos kérdés, hogy a haszonélvező pl. az elhunyt szerző özvegye jogosult-e a jogdíjakra. Tekintve, hogy a szerzői jog, mint hasznot hajtó jog haszonélvezetére, a dolog haszonélvezetére vonatkozó szabályok alkalmazandók, így a jogdíjak mint a dolog hozama a haszonélvezőt illetik.
A szerzői vagyoni jogok öröklésénél egyrészt rendezésre vár az engedélyezési jogok kérdése, másrészt a jogdíjak kedvezményezettjének megjelölése. Amennyiben végintézkedés hátrahagyása mellett hunyt el a szerző, és abban megjelölte