|
Fájdalmak
Lulu 2007.07.03. 17:39
 "De a rom, melyet ott hagyott, magába temetett,
Egyedül maradtam, a tűzzel s a magánnyal."
S bennem szabadulni nem hagyó, fájó képek
Furcsa világ és tűz, mely régen elrabolt,
Melytől lélekben halott vagyok, látszatra hiába élek.
Röpke boldogság volt, mely akkor semmit nem jelentett,
S az idő múlása ezt is elvitte magával,
De a rom, melyet ott hagyott, magába temetett,
Egyedül maradtam, a tűzzel s a magánnyal.
Tudom, ez talán örökre így marad,
Csendesen pislákoló tűz, én és a magány,
Hogyan hihettem el minden szavadat,
Mely olyan édesen csengett, mintha most is hallanám?
S mért hittem el, hogy te más vagy,
Miért érzem azt, hogy most is gondolsz rám,
Naiv az ember, és sokszor csal a látszat,
Örökre elhitetted velem nem létező magad talán.
Mert legbelül tudom, semmit sem jelentek neked,
Lelked üres, szívedben a legapróbb parázs is hűvös,
Az én hibám talán, hogy belsőm soha el nem feled?
Minden fájdalmamért vajon ki a bűnös?
Ki vagy te, s mit érzel irántam?
Szerettél és szeretsz, de neked is fáj, ha érzed,
Vagy gyűlölsz engem? Mondd ki azt is bátran,
Mert tudom, téged nem nekem teremtett az élet.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
